SZÁMLÁZZ.HU

SZÁMLÁZZ.HU

A BRIEF

A több, mint 640.000-es ügyfélszámmal rendelkező Számlázz.hu szerette volna testimonial videók formájában szemléltetni, hogy milyen széles körben szolgálják ki a változatos iparágakban tevékenykedő ügyfeleiket. Különböző partnereiket kérték fel az interjúkra, akik a vállalkozásuk bemutatásán keresztül demonstrálták, milyen funkciókkal támogatja őket ez a felület. Olyan filmekre volt szükségük, amik a több tízezer követőt számláló hírlevelükben, továbbá a közösségi média felületeiken is megállják a helyüket.

A MEGVALÓSÍTÁS

A megszólalók az ország különböző pontjairól, eltérő munkarendben működtetik a vállalkozásaikat, ennek okán a Reindeer Cinema öt napon át, négy különböző helyszínen rögzítette a felvételeket. A rendezőnk felügyelte a koncepció egységességét, illetve a nyilatkozatok strukturáltságát, az operatőrünk pedig szemmel tartotta a konzisztens képi megjelenés megvalósulását. A gyártásvezető garantálta a folyamatos kommunikációt az ügyfél és a stáb között, emellett a menetrend szigorú betartásáért is felelősséget vállalt. A forgatás lebonyolítása mellett közreműködtünk az interjúalanyok számára feltett kérdések kidolgozásában, a beszélgetések levezénylésében és a megszólalásaik lektorálásában is.

A VÉGEREDMÉNY

Négy egységes képi világgal rendelkező videót készítettünk, melyek hűen tükrözik a hét különböző vállalkozás és egyesület tevékenységét, miközben azt is bemutatják, hogy a Számlázz.hu mindannyiuk működését alapjaiban könnyíti meg.

Egy új ötlet jár a fejedben?

~ Beszélgessünk!

Az “Elfogadom” gombra kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy adatkezelést végezzünk. A hozzájárulás megadása vagy elutasítása előtt részletesebb információhoz juthat és megváltoztathatja a beállításait. További információért olvassa el az Adatkezelési Tájékoztatót.
Lehetőségek